2009. október 29., csütörtök

Könnyű vörösbor


Ajánlom Dúzsi Tamás egyik könnyű borát, a Menoir-t, ő is, baráti beszélgetésekhez:-)))
Nemcsak azért, mert szekszárdi:-))).

2009. október 22., csütörtök

Zsályás-sonkás kosárkák


Hát, ez egy kicsit molyolós történet, de nagyon megéri.
Szerencsére Hellusom tündéri, mert délelőttönként kiszámíthatóan alszik 1,5 órát még mindig, és ezzel az idővel tudok tervezni.
Előre félek mi lesz, ha már nem igényli majd...

Szóval Évi barátnőmet vártam vele (Hollandiában lakik), gondoltam uzsonnára Ő is enne valami hangulatosat, finomat.

1, előmelegítjük a sütőt 200 fokra, utána a muffintepsi 12 mélyedését alaposan kivajazzuk.
2, a tésztához összekeverjük az alábbiakat: 25 dkg finomliszt, 1 ek. oregano (morzsolt), 12 dkg vaj, 1 tojássárgája, só, őrölt bors, 4 ek. hideg víz.
3, összegyúrjuk a tésztát, hurkát formázunk és 12 darabra osztjuk, majd kibéleljük vele a muffintepsi mélyedéseit. Megszurkáljuk villával, majd kis db sütőpapírt nyomkodunk a tetjükre, melyekre rizst teszünk, h biztosan simuljon a tésztához.
4, A tésztakosárkákat 15 percre betesszük a sütőbe, 10 perc után a rizses papírkákat vegyük ki. Amikor kivesszük őket, kenjük át őket felvert tojásfehérjével.
Ezalatt a sütőt kicsit lejjebb vesszük, 175 fokra, és mialatt kicsit kihűlnek a kosarak, gyorsan elkészítjük a tölteléket.
5, Töltelék: 15 dkg sonka, 1 ek. zsálya, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg parmezán sajt, 3 tojás, 2 dl tejszín (ez sztem elhagyható...), só, bors.
Az apróra vágott sonkát olivaolajon megpirítjuk, majd ha kész és picit hűlt, hozzákeverjük a zsályát, a zúzott fokhagymát és a sajtot.
A tojásokat a tejszínnel (vagy anélkül) habosra habarjuk és összeforgatjuk a sonkás keverékkel.
Ezután már csak meg kell tölteni a kosárkákat és 15 percig sütni.

Nyámmmmmmmmmmm:-)))

Jó étvágyat,
Eszter

2009. október 14., szerda

Hordozható babaház

Így, hogy kislányom lett... ez nagyon tetszik, persze a legjobb a házilag barkácsolt:

Üdv, Anyez

Rossz idő esetére

Jó időben könnyű lefoglalni a gyerekeket, na de ilyen szeles, hideg időben...

Ezt találtam:
http://mindennapraegyjatek.blogspot.com/

Üdv,
Ányez

2009. október 5., hétfő

Harcsapaprikás túrós csuszával

Mert ugye a zuramnak megígértem már egyszer, régen, hogy készítek ilyent...és most végre elérkezett az idő.
Illetve kislányommal is sok halat eszünk, ezért is próbálok hetente valamilyen halételt az asztalra tenni...

Nehezen szántam el magam, mert nagyon misztikusnak tűnt, de kijelentem, egyáltalán nem az, sőt!

A normál adag felét készítettem kettőnknek, tehát a recept pont két főnek kiadós étel.

Hozzávalók:
35 dkg harcsafilé (bőre nélkül)
1 fej vöröshagyma
Pirospaprika

Paradicsom
tv paprika
halászlékocka

Túrós tésztához (ez esetben pörc nélkül, nekem...)
durumtészta
25 dkg túró
2 dl tejföl

Elkészítés:
Jó sűrű, tartalmas pörkölt alapot készítünk. A hagymát kockára vágjuk, és olajon megfuttatjuk, majd felöntjük egy kis vízzel és jól szétfőzzük.
Megszórjuk pirospaprikával, dobunk bele paradicsomot, paprikát, egy halászlé kockát is teszek bele, sózzuk ha kell.
Utána belerakjuk a kockára vágott harcsát és készre főzzük.
Ez egészen rövid idő.
Ezalatt megcsináljuk a túrós tésztát is: Kifőzzük a tésztát, leöblítjük. Kis olajat, a tejfölt és egy kis tejet egy lábasban összekeverünk és egyet rottyantunk rajta a tűzön.
Beleforgatjuk a tésztát, a tetejére jöhet a túró.
Aki szereti, kevés friss kaporral is megszórhatja.

Issssteni lett!!! Kb. 5 perc alatt lapátoltuk be:-))

Jó étvágyat!
Eszter

2009. október 1., csütörtök

Pastrami Étterem

E rovat szerkesztésére felkérem Alit...

A múltkor itt volt csajos vacsora, nagyon jól éreztük magunkat. Paprika TV chef-jei, és egy híres női cukrász mesterműveit lehet itt kóstolni. Kutya, kerékpár jöhet, és van pelenkázó is...
http://www.pastrami.hu/

Ányez

Kattra pincészet borai




A bor rovat is induljon el...

Isteni rozéja és cabernet sauvignon bora van az etyeki Kattra pincészetnek. Aki járt nálunk már kóstolta :-)
Ányez