2009. december 29., kedd

Zellerkrémleves



A zellerhez fűződő kapcsolatom relatíve új keletű, sokáig nem szerettem, még a levesekből is kikotortam. Aztán ahogy nőttem, nődögéltem, megszerettem....az amerikai változatát is. Mostanában külön ügyelek arra, hogy amennyiszer csak lehet, zöldség alapú legyen az ebéd, így ez is gyakran sorra kerül.

  • 250 gr zeller - egy jó nagy db
  • 1 közepes sárgarépa
  • 1 kis fej hagyma
  • 1l csirke alaplé
  • 1/2 pohár tejföl (90 g)
  • só, bors
  • 1/4 tk szerecsendió
  • frissen reszelt parmezán sajt
  • kruton, aki szereti
A zellert és a sárgarépát meghámozzuk, felszeleteljük (zellert hosszúkás darabokra, a sárgarépát karikákra). A felaprított hagymát kis olajon üvegesre pároljuk, ekkor hozzáadjuk a zöldségeket és közepes lángon néhány perc alatt megpirítjuk, majd felöntjük a csirkealaplével. Sóval, borssal és frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük. Addig gyöngyöztetjük, míg a zöldségek megpuhulnak.
  1. Míg a zöldségek főnek, a krutont pont el tudjuk készíteni: ehhez megszikkadt fehérkenyér belsejét felkockázzuk, és egy nagyobb, olajjal kikent serpenyőben közepes lángon megpirítjuk - én nem mindig csinálok amúgy..
  2. A megfőtt zeller-és sárgarépaszeleteket turmixgépbe tesszük, és a tejföllel elvegyítve pépesítjük, folyamatosan adagoljuk hozzá a levest. Az egészet visszaöntjük az edénybe, és összeforraljuk.
  3. Frissen reszelt parmezán sajttal és a krutonnal kiváló ebéd vagy vacsora.
Jóóóó étvégyat:-)

Eszter

2009. december 26., szombat

A mi karácsonyi lazacunk


Azaz tejszínes, zöld fűszeres, fokhagymával tűzdelt lazac vajas zöldbabbal és krémes krumplipürével.

A mi lazacunk természetesen nagyon egyszerű és nagyszerű:-).

Hozzávalók:
40 dkg lazac
kis zacskó zöldbab - ízlés szerinti mennyiség
2 dl tejszín
zöld fűszerekből 1 tk/féle (rozmaring, kakukkfű, bazsalikom)
só, bors, olaj, vaj

krumplipüré: krumpli ízlés szerint (nálunk 4 nagyobb), 1 dl tejföl, 10 dkg ömleszett sajt (legjobb a kimért verzió), kis bazsalikom, só

1a, a lazacot lemosom, sóval bekenem és állni hagyom fél óra-órát.
1b, eközben összekeverem a zöld fűszereket a tejszínnel
1c, a zöldbabot odateszem vajban párolni
1d, a krumplit pedig főni

2, Ahogy letelt az idő, egy hőálló tál egyik felére teszek pici olajat, erre ráhelyezem a sótól lemosott és kicsit borsozott lazacot a bőrös felével, készítek a tetején 4 vágást, ezekbe fokhagymát nyomok. Melléteszem a zöldbabokat, és leöntöm az egészet a tejszínes krémmel.
Alufólia alatt előmelegített sütőben 180 fokon sütöm kb. fél órát, majd leveszem az alufóliát és kicsit pirítom még a tetejét.
2, Mialatt a lazac sül, elkészítem a krumplipürét a fent írt összetevőkből.

Fehérborral tálalom, mennyei!

Jó étvágyat!

Eszter
ui: Hellus is nagyon ette, főleg a lazacot:-)))
ui: minket is meglepett, de nem tudtuk megenni az egészet. Ezért holnap készítek a maradékból parajos-lazacos tésztát.

2009. december 22., kedd

Narancsos-étcsokoládés sütihalmok

Próbálkozom karácsonyra valami újat is sütni, ezt ma készítettem elő-sütinek, és hát tényleg jó választás volt. A szomszéd néni is kapott kóstolót, nagyon ízlett neki is:-)))
A porcukor hintés szépen megidézi a téli hangulatot...

Hozzávalók 4 főre

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg vaj
  • 30 dkg barna cukor
  • 4 tojás
  • 2 tk vanília aroma
  • 2 tk sütőpor
  • 1 tk só
  • 40 dkg liszt
  • egy nagyobb narancs reszelt héja
  • kb 8 dkg porcukor egy tálkában

Elkészítés
  1. A csokit összetördeljük és a vajjal együtt felolvasztjuk.
  2. Belekeverjük a cukrot és ha kihűlt, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyiknél jól összekeverjük.
  3. Beletesszük a vanília aromát és a reszelt narancshéjat.
  4. A lisztbe gondosan belekeverjük a sót és a sütőport, majd a lisztet is belekeverjük a tojásos masszába. Érdemes fakanállal, mert a kézről nehezen jön le és így elég sok rátapad.
  5. Hűtőbe tesszük 4-5 órára.
  6. A pihentetés után a sütőt előmelegítjük 175 fokra. Kivajazzuk a tepsit.
  7. Most kezdődik a gyurmázás: egy kanál segítségével méretes diónyi mennyiséget kiveszünk és kezünkkel golyót formázunk belőle. Enyhén kilapítjuk és a felső felét belenyomjuk a porcukorba. Tepsire tesszük, egymástól 4-5 cm távolságra.
  8. 12-14 perc alatt megsütjük. Nem szabad túlsütni, mert megég az alja.
Kb. 60 db lesz, ami nálunk két nagyobb adagot jelent:-)
Pléhdobozban eláll több napig, tehát másnap érkező vendégeknek is kiváló.

Isssssteni! És nagyon szép, rusztikus látvány a repedezett tetejével...

Eszter

2009. december 16., szerda

Csiperkés házi gnocchi

Mivel itthon betegeskedem, és Hellust elvitték anyáék pár napra (most először - jaj de szomorú voltam!!!:-( - felpolcolt lábbal mindent magam köré gyűjtve belevágtam a gnocchi készítésébe. Az öntet adta magát, mert a hűtőben szétnézve láttam, hogy a gombát már mindenképpen meg kell enni, így csiperkés szósz készült hozzá.

Hozzávalók:

80 dkg krumpli

1 tojás

25 dkg liszt

őrölt szerecsendió

bors

reszelt parmezán sajt (nekem most csak a szórós verzió volt itthon:(


Szószhoz: 25 dkg csiperke gomba, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl


A krumplit sós vízben megfőzzük. Főzés után kicsit lehűtjük, majd krumplinyomóval összetörjük.

Beleütjük a tojást, beleszórjuk a liszt egy részét, meghintjük szerecsendióval és borssal, majd kezünkkel az egészet alaposan összegyúrjuk.

Gyúrás közben fokozatosan adagoljuk hozzá a lisztet. Az így kapott tésztából nedves kézzel hosszú nudlikat hengergetünk egy nagyobb, belisztezett vágódeszkán.

A sós vizet felteszünk forrni. Levágunk egy kis nudlit, és a vízbe dobva leteszteljük a tésztát. Ha nem jön fel 1-2 percen belül a nudli a víz felszínére, akkor egy kis lisztet kell még adni a tésztához. Ha feljön, akkor jó a tészta, késsel bele lehet szaggatni a nudlikat a vízbe (egyszerre kb. 20 db-ot). Amikor feljönnek a felszínre, szedjük ki őket. Amit megeszünk, rögtön forgassuk hozzá a szószhoz..

Ebből a mennyiségből kb. 100 nudli lesz, ami bő kétszeri ebédnek felel meg, 20-25 db elég egy személynek.

Amit nem használunk fel, betehetjük a fagyasztóba, csak elő kell kapni ha ehhez lesz majd kedvünk.


Nyammmm:-)) isteni lett, jól befaltam - remélem Atinak is ízleni fog, vacsorára...


Jó étvágyat!


Eszter

ui: Nagyon jól kijön a gnocchiban az őrölt szerecsendió, éppen csak annyira, amitől egy leheletnyi pikáns ízt kap.



2009. december 8., kedd

Zsuzska-féle fetás kifli

Ez a fincsi kifli Zsuzska barátném érdeme.
Egyik látogatásuk során, amikor itt jártak kisebbik lánykájával, ilyent hozott, és hát osztatlan sikert aratott.
Készültem már, hogy megcsinálom, és ma lett végül vendégváró: mind a 16 db elfogyott:-))

Hozzávalók:
30 dkg főtt burgonya
2 dkg élesztő
35 dkg liszt
1 tojássárgája
1 dl tej
5 dkg vaj
csipetnyi só
20 dkg feta sajt
szóráshoz: durva szemű só/köménymag/szezámmag
kenéshez: 1 tojás

A burgonyát áttörjük, keverőtálba tesszük és belemorzsoljuk az élesztőt. Beletesszük az összes többi hozzávalót, és gépi keverővel vagy kézzel összegyúrjuk.
Konyharuhával lefedve 25 percig kelesztjük. Ezután két egyforma cipóra osztjuk, és először az egyiket, majd utána a másikat is kb. 3 mm vékony kör alakúra nyújtjuk.
Ezután 8 egyforma cikkre vágjuk. Alsó felébe kis hasáb feta sajtot teszünk, majd kifli alakban felcsavarjuk. Egész felvert tojással megkenjük, megszórjuk szezám-vagy köménymaggal, vagy durva szemű sóval.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 170 fokra előmelegített sütőben, kb. 40 perc alatt megsütjük.
Jó étvágyat!

Eszter

ui: mindehhez kellett az én tünemény kislányom, aki még mindig 2x alszik a nap folyamán és segít nekem abban, hogy süssek-főzzek:-)))

2009. december 2., szerda

Istennek elege lett belőlünk

Eme ajánlásával:

John Bul Dau, Michael. S. Sweeny - Istennek elege lett belőlünk

A szudáni "elveszett fiúk" egyike, John Bul Dau mindössze 12 éves volt, amikor a polgárháború feldúlta a falut, ahol élt, és szilánkjaira zúzta a dinkák pásztorkodásra és mezőgazdaságra épült ősrégi társadalmát. John visszaemlékezése a dinkák között töltött gyermekkorára bemutatja az afrikai életformát és értékeket. Beszámolói a nehézségekről, éhezésről és a háborúról az emberi ellenállás és jóság bizonyságai. Gyakran humoros történetei az amerikai élethez való alkalmazkodásról pedig emlékeztetnek arra, hogy békésen is áthidalhatók kulturális különbözőségeink. Csendes büszkesége, igaz alázatossága, mély komolysága, kivételes bátorsága minden olvasót lenyűgöz.

2009. november 30., hétfő

Zabpelyhes keksz

Ez a keksz tényleg teljesen egészséges alapanyagokból készül és gyorsan elkészíthető. Gyerekeknek is adható!

Hozzávalók:
15 dkg zabpehely durvára darálva
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 fél kávéskanál szódabikarbóna
pici fahéj
1 fél kávéskanál sütőpor
15 dkg vaj
6 ek barna cukor
1 db tojás
kevés durvára tört dió
10 dkg összetört minimum 80%-os fekete csoki

A zabpelyhet, lisztet szódabikarbónát, fahéjat és sütőport összekeverem. Külön tálba összekeverem a margarint, cukrokat, tojást, csokit és a diót. Az utóbbiba belekeverem az előzőt, diónyi halmokat csinálok belőlük.

Kilapítom, majd kivajazott liszttel megszórt tepsibe teszem őket nem túl közel egymáshoz.

10-12 percig kell csak sütni (míg nem kezd a széle enyhén barnulni) 190 fokon.
Fémdobozban napokig eláll.


Jó étvágyat!


Eszter

2009. november 23., hétfő

Szonyecska

Eszter ajánlásával:

Ljudmilla Ulickaja: Szonyecska

A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is.
Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától elszántan, szenvedélyesen olvassa az orosz irodalmat.Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát.
Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, sregénybe illő az is, ahogy csalatkoznia kell...

Szerettem őt

Borka ajánlásával:

Anna Gavalda: Szerettem őt

A Szerettem őt igazi kamaradráma, mely fiatal írónőjét nemzetközileg ismert művésszé avatta. Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja egy másik nő kedvéért. Az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt, évek óta először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el.

2009. november 22., vasárnap

Kreatív játékok kisgyermekeknek

Viki ajánlásával:

Couder C. - Nicol J.: Kreatív játékok kisgyermekeknek

A Steiner-féle Waldorf-pedagógia mögött húzódó világszerte ismert filozófia célja, hogy a gyermekek testben, értelemben és szellemben is természetesen, kreatívan és holisztikus egységben nőjenek fel. Ez a szemlélet ideális a mai kor szülői számára, akik az állandó televíziózásnál és a tömegjátékoknál többet szeretnének adni gyermekeiknek.

A gyakorlatias és információgazdag könyv az alábbiakat kínálja:

Steiner elméletének és gyakorlatának szakértő összefoglalása a 3 hónapos és 2 éves korosztályról.

Tanácsok, hogyan segítheti gyermeke fejlődését kreatív, ötletes játékokkal.

Több mint 20 természetes, otthon készült játék elkészítésének lépésenkénti bemutatása.

Vidám temetés

Ali ajánlásával:

Ulickaja, Ljudmila: Vidám temetés

Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek.
Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a "furcsa családot" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.

Vulévu

Judit ajánlásával:

Vass Virág: Vulévu

Török Szonja sikeres és bájos harmincas nő, akinek tévés karrierje is felfelé ível. Főnöke, a minden hájjal megkent médiaguru „edzőtáborba” küldi, hogy legyőzze lámpalázát, és végre képernyőre kerüljön. Eközben egy titokzatos udvarló vázát és virágszirmokat küld a lánynak, azzal a kéréssel, hogy akkor randevúzzanak, ha a váza már megtelt szirommal. A romantikus széptevő azonban hol felbukkan, hol eltűnik, mintha csak szédítené a lányt, akit egy váratlan lehetőség ment meg a kétségbeeséstől. Egy híres és sármos fiatal fotós meghívására Párizsba utazik, ahol lenyűgöző világ tárul fel előtte, azzal az elsöprő szerelemmel, amire talán mindig is vágyott, és ami persze mindig a legrosszabbkor jön...

Vajdaság 100 csodája

Timi ajánlásával:

Folberth Péter - Gáspár Katalin: Vajdaság 100 csodája

A vajdasági róna, akármerre forduljunk is, csodákat rejt. Könyvünkben keresztül-kasul bebarangoljuk ezt a vidéket a Tiszától a Száváig, Szabadka nyüzsgő utcáitól a Deliblát nesztelen homoktengeréig, a római kortól napjainkig. Elidőzünk a délvidék legősibb városaiban, a Tarcal-hegység kolostoraiban, és megérintjük sóskopó páratlan természeti kincseit. Gazdag hagyományú falvakban sétálunk, utunkat történelmi csaták mentén folytatjuk, majd pedig megmártózunk Vajdaság tavaiban. Nélkülözhetetlen tudnivalók, izgalmas háttérinformációk és gyönyörű felvételek várják az olvasót, melyek a mindennapi élet pillanatait is rögzítik. Állítsuk meg egy percre az időt, hogy dokumentáljuk ezt a sajátos vajdasági miliőt, mielőtt végérvényesen átalakul!

Az elveszett boldogság nyomában

Aki tag az tudja miért van fent, aki nem annak csak szimplán egy új rovat.

Anyez ajánlásával:

Jean Liedloff - Az elveszett boldogság nyomában

Venezuela dzsungelében egy fiatal amerikai nő felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete lenyűgözi: nincs agresszió, nincs válás, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek. A szerző az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott.

2009. november 19., csütörtök

Sok kicsi


Hajrá Mindenki!
Tetszik a kezdeményezés! (én a Babel ebédre és a C&V vacsorára és szakácskönyvre veszek sorsjegyet!) Üdv, Anyez

Közeleg a karácsony, készülnek az ajándéklisták, formálódnak a menük, és ilyenkor általában az emberek gondolni szoktak a kevésbé szerencsés helyzetűekre is. Sok kedves, hasznos, megható akció indul karácsony előtt, és ebbe a sorba szeretnénk beállni mi, gasztrobloggerek is "sok kicsi" névre keresztelt kezdeményezésünkkel, Chili&Vanilia valamint fakanál szellemi anyákkal vállt vállnak vetve :). A külföldi blogokon jártasabb sasszemű olvasó figyelmét nem kerülheti el, hogy a Chez Pim által meghirdetett Menu for Hope magyarított változatával áll szemben, és bár nem valószínű, hogy több tízezer dollárnyi összeget össze tudunk szedni, bízunk abban, hogy mi is sokra megyünk.

http://sokkicsi.freeblog.hu/archives/2009/11/13/Sok_kicsi/

2009. október 29., csütörtök

Könnyű vörösbor


Ajánlom Dúzsi Tamás egyik könnyű borát, a Menoir-t, ő is, baráti beszélgetésekhez:-)))
Nemcsak azért, mert szekszárdi:-))).

2009. október 22., csütörtök

Zsályás-sonkás kosárkák


Hát, ez egy kicsit molyolós történet, de nagyon megéri.
Szerencsére Hellusom tündéri, mert délelőttönként kiszámíthatóan alszik 1,5 órát még mindig, és ezzel az idővel tudok tervezni.
Előre félek mi lesz, ha már nem igényli majd...

Szóval Évi barátnőmet vártam vele (Hollandiában lakik), gondoltam uzsonnára Ő is enne valami hangulatosat, finomat.

1, előmelegítjük a sütőt 200 fokra, utána a muffintepsi 12 mélyedését alaposan kivajazzuk.
2, a tésztához összekeverjük az alábbiakat: 25 dkg finomliszt, 1 ek. oregano (morzsolt), 12 dkg vaj, 1 tojássárgája, só, őrölt bors, 4 ek. hideg víz.
3, összegyúrjuk a tésztát, hurkát formázunk és 12 darabra osztjuk, majd kibéleljük vele a muffintepsi mélyedéseit. Megszurkáljuk villával, majd kis db sütőpapírt nyomkodunk a tetjükre, melyekre rizst teszünk, h biztosan simuljon a tésztához.
4, A tésztakosárkákat 15 percre betesszük a sütőbe, 10 perc után a rizses papírkákat vegyük ki. Amikor kivesszük őket, kenjük át őket felvert tojásfehérjével.
Ezalatt a sütőt kicsit lejjebb vesszük, 175 fokra, és mialatt kicsit kihűlnek a kosarak, gyorsan elkészítjük a tölteléket.
5, Töltelék: 15 dkg sonka, 1 ek. zsálya, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg parmezán sajt, 3 tojás, 2 dl tejszín (ez sztem elhagyható...), só, bors.
Az apróra vágott sonkát olivaolajon megpirítjuk, majd ha kész és picit hűlt, hozzákeverjük a zsályát, a zúzott fokhagymát és a sajtot.
A tojásokat a tejszínnel (vagy anélkül) habosra habarjuk és összeforgatjuk a sonkás keverékkel.
Ezután már csak meg kell tölteni a kosárkákat és 15 percig sütni.

Nyámmmmmmmmmmm:-)))

Jó étvágyat,
Eszter

2009. október 14., szerda

Hordozható babaház

Így, hogy kislányom lett... ez nagyon tetszik, persze a legjobb a házilag barkácsolt:

Üdv, Anyez

Rossz idő esetére

Jó időben könnyű lefoglalni a gyerekeket, na de ilyen szeles, hideg időben...

Ezt találtam:
http://mindennapraegyjatek.blogspot.com/

Üdv,
Ányez

2009. október 5., hétfő

Harcsapaprikás túrós csuszával

Mert ugye a zuramnak megígértem már egyszer, régen, hogy készítek ilyent...és most végre elérkezett az idő.
Illetve kislányommal is sok halat eszünk, ezért is próbálok hetente valamilyen halételt az asztalra tenni...

Nehezen szántam el magam, mert nagyon misztikusnak tűnt, de kijelentem, egyáltalán nem az, sőt!

A normál adag felét készítettem kettőnknek, tehát a recept pont két főnek kiadós étel.

Hozzávalók:
35 dkg harcsafilé (bőre nélkül)
1 fej vöröshagyma
Pirospaprika

Paradicsom
tv paprika
halászlékocka

Túrós tésztához (ez esetben pörc nélkül, nekem...)
durumtészta
25 dkg túró
2 dl tejföl

Elkészítés:
Jó sűrű, tartalmas pörkölt alapot készítünk. A hagymát kockára vágjuk, és olajon megfuttatjuk, majd felöntjük egy kis vízzel és jól szétfőzzük.
Megszórjuk pirospaprikával, dobunk bele paradicsomot, paprikát, egy halászlé kockát is teszek bele, sózzuk ha kell.
Utána belerakjuk a kockára vágott harcsát és készre főzzük.
Ez egészen rövid idő.
Ezalatt megcsináljuk a túrós tésztát is: Kifőzzük a tésztát, leöblítjük. Kis olajat, a tejfölt és egy kis tejet egy lábasban összekeverünk és egyet rottyantunk rajta a tűzön.
Beleforgatjuk a tésztát, a tetejére jöhet a túró.
Aki szereti, kevés friss kaporral is megszórhatja.

Issssteni lett!!! Kb. 5 perc alatt lapátoltuk be:-))

Jó étvágyat!
Eszter

2009. október 1., csütörtök

Pastrami Étterem

E rovat szerkesztésére felkérem Alit...

A múltkor itt volt csajos vacsora, nagyon jól éreztük magunkat. Paprika TV chef-jei, és egy híres női cukrász mesterműveit lehet itt kóstolni. Kutya, kerékpár jöhet, és van pelenkázó is...
http://www.pastrami.hu/

Ányez

Kattra pincészet borai




A bor rovat is induljon el...

Isteni rozéja és cabernet sauvignon bora van az etyeki Kattra pincészetnek. Aki járt nálunk már kóstolta :-)
Ányez

2009. szeptember 27., vasárnap

Spenótos afrikai harcsa

A fotó illusztráció (remélem Viki lefotózza majd szebben)

Viki receptje (eredendően Emétől):

Hozzávalók: afrikai harcsa, spenót, füstölt sajt
  1. Harcsa kikloffol, fűszerez, belisztez, olajban kisüt

  2. Spenótot fokhagymával és tejszínnel megfőz

  3. Tepsibe halat betesz, rá spenót, rá reszelt füstölt sajt

Isteni, könnyű fogás. Tx Viki!
Ányez

2009. szeptember 23., szerda

Kishalász vendégház - Lovas




Parádés vendégházat találtunk Lovason. Ez Alsóörstől nem messze található, igazi szőlőtermő vidék, szóval tele van borospincével..... A vendégház a falu feletti szőlőhegyen található, balatonfelvidéki stílusban épült, eredeti néprajzi tárgyakkal berendezett szobákkal, és saját lovardával. A vendéglátóink nagyon kedves voltak, és egy igazán remek helyszín, ha valaki szeretne kikapcsolódni. Amit a képek tükröznek, pontosan azt kaptuk! Mi a legkisebb Muki 1. szülinapját töltöttük itt 'szűk' családi társaságban. Összesen 18-an voltunk. És megtöltöttük a házat:)












Melegen ajánlom mindenkinek:)

2009. szeptember 16., szerda

"Zöld" krémleves


Mostanában próbálok olyan ételeket készíteni, amiből már kislányomnak is adhatok (lassan 11 hónapos) - hosszútávon ez így jó mindenkinek...
És ez engem is rávesz arra, hogy még egészségesebben, még naturálisabban főzzek.

Szóval...3 féle zöld színű zöldséget választottam: amerikai zellert, borsót, brokkolit...
Ma ezekből lesz a krémleves!

Feltettem őket zöldséglevesnek főzni, azaz először olívaolajon kicsit átpirítottam őket (a mennyiséget ízlés szerint tessék belőlük beletenni), majd felöntöttem egy liter vízzel.
Ezek mellé egy paprikát, egy paradicsomot, egy gerezd fokhagymát, egy pici vöröshagymát dobunk, illetve apukám-féle bio-vegetából egy kis kanálkával.
Addig főzzük, amíg meg nem puhulnak a zöldségek.

A lé felét kiöntöttem egy dobozkába, mehet a hűtőbe, jó lesz egy legközelebbi adaghoz, valamint kivettem a paprikát, paradicsomot, hagymákat.
A maradékot a benne lévő zöldségekkel és egy nagy darab mozarellával összeturmixoltam.

KÉSZ IS!

A saját részemhez mandulát is tettem, Helláéból ezt most kihagytam.

A babakanál a képen azt jelzi, hogy ők is nyugodtan ehetik!

Jó étvágyat!

2009. szeptember 1., kedd

Túrótorta (kekszes, áfonyás)



Először Edit barátném szülinapjára akartam készíteni, és hogy tutira menjek, megcsináltam a családnak előző héten. Isteni lett, képen láthatjátok, még jól is nézett ki:-).
De amikor Editét szedtem volna ki a tortaformából, nem ment, és több helyen berepedt...sebaj, azért így is finom volt...

Hozzávalók:

25 dkg keksz, 12 dkg vaj (igazság szeint nekem ezekből több kellett, úgy 35 dkg keksz és 20 dkg vaj), 30 dkg bogyós gyümölcs

Töltelékhez? 25 dkg túró, 25 dkg krémsajt, 2 kk reszelt citromhéj, fél dl citromlé, 17 dkg cukor, 3 tojás, 2,5 dl tejföl

1, ledaráljuk a kekszet, majd hozzáadjuk a megolvasztott vajat és összegyúrjuk. Szétnyomkodjuk egy 22-es tortaformában és lehűtjük fél órára.
2, előmelegítjük a sütőt 160 fokra
3, elkészítjük a tölteléket:
A túrót összenyomkodjuk kicsit, hozzátesszük a krémsajtot, citromhéjat és cukrot. Botmixerrel )nem szükséges feltétlenül) simára keverjük, közben hozzáadjuk a tojást, tejfölt és citromlevet.
4, beleöntjük a tölteléket a tésztába és 1 és 1/4 óráig sütjük. Nyitott sütőnél hagyjuk kihűlni.
5, legalább 3 órára érdemes hűtőbe tenni, de inkább egy éjszakára.
6, tálaláskor a tetejére szórjuk a gyümölcsöt.

nagggggyon fincsi!

Jó étvágyat!

Eszter

2009. augusztus 24., hétfő

Pulykagolyók vagy pástétom




Nagy híve vagyok a fasírtoknak és egyéb összekevert húsos-fűszeres cuccoknak, mivel anyukám istenien csinálta mindig is, és hát otthonról hozzuk az ízeket...a mostani egy reform változat, mindenféle kenyérbuci mentes fajta:-)))
Lehet őzgerincben készíteni pástétomnak, de golyókat is formálhatsz belőlük, mind2 ugyanolyan finom....mehet előételnek, főfogásnak, ki hogyan szereti...
Eredetileg kifejezetten "hideg-kajának" aposztrofálták, de azért melegen is isteni.

Hozzávalók:

fél kiló darált pulykahús, 4 szelet bacon, 1 nagy fej hagyma, 1 csésze zsemlemorzsa, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem (ha nincsen otthon éppen, ízlés szerint helyettesítsd kedvenc más fűszereddel), 1 kicsi citrom leve és héja - ne legyen túl citrom íze, 1 ek. dijoni mustár


-melegítsd fel a sütőt 200 fokra, és egy kisebb őzgerincet zsírozz meg, majd bélelj ki sütőpapírral
-egy teflonban dinszteld meg a feldarabolt hagymát és bacont, majd tedd félre kihűlni
-egy nagy tálban keverj össze minden hozzávalót, ízlés szerint sózd meg és kanalazd a formába
-kb. 45-50 percig süsd, ezalatt szépen összeáll és átsül. Fordítsd ki egy rácsra, hagyd kihűlni, majd folpackba tekerve tedd a hűtőbe.
Nagyon szépen lehet vágni.

Én zöldbab főzeléket csináltam mellé, máskor rozmaringos krumplikarikákat...

Keverhetsz a masszából húsgolyókat is, ezt lapos tepsiben süsd kb. fél órát...
Ez kiváló gyerekeseknek pld. gyerekzsúrra!
Kicsi golyókat kell formálni és jó nagy adag lesz...esetleg beleszúrni egy fogpiszkálót és arra mást is hozzá lehet tűzködni...

Jó étvágyat:-))

Eszter

2009. augusztus 5., szerda

Konyhai eszközök

Chili & Vanília posztja 10 000 Ft-omba került... felét letagadtam otthon:-)
http://chiliesvanilia.blogspot.com/search/label/egy%C3%A9b

Nagyon állat konyhai cuccok a Pozsonyi utcában:
http://kookta.hu/

Üdv,
Anyez

Én ezt vettem többek között:

Gyerekszoba blog

Szörfözgettem, hogy milyen legyen Boki szobája, és erre az állati jó blogra akadtam: http://gyermekszoba.blog.hu/ Fel is vettem a kedvencekbe!

Üdv,
Anyez

Pár kedvenc cucc:


Szépítőszerek a konyhából



Az egy dolog, hogy enni jó, és odafigyelünk, mit is eszünk, de még jobb, ha másra is felhasználhatunk akár megmaradt darabkákat a konyhában.
Ezeket a pakikat én is kipróbáltam, ez a pár perc jár magunkra - főleg a kismamáknak:-)) addig tessék a pasikat/férjeket befogni...
Nem beszélve arról, hogy nem mindig a méregdrága kencék a jók, úgy gondolom, ezekkel legalább annyi jót teszünk magunkért.

Uborkás arcpakolás

Megpépesítünk egy kb. 3 cm vastagságú uborkát, hozzáadunk 1 csepp rozmaring illóolajat és az elegyet amit kaptunk beleforgatjuk egy tojás keményre felvert fehérjehabjába...
15 percig hagyjuk fent, majd törölközővel töröljük le, nem kell lemosni.
(ha csak simán uborkakarikát rakunk reggel a szemünkre 5 percig, az ásványi anyagai az alvás alatt felgyűlt folyadékokat szívják be).

Joghurtpakolás a dekoltázsra

Tökéletes fehérjeforrás akár megesszük, akár magunkra kenjük! Kisimítják a ráncokat, a proteinek pedig erősítik a kötőszöveteket...

Keverjünk össze két evőkanál joghurtot 3 evőkanál túróval, ás adjunk hozzá 15 csepp olívaolajat.
Ezt kenjük fel a dekoltázsunkra, majd 15 perc múlva mossuk le.

Mézes arcpakolás

A bőrrel csodát tesz. Erős antibakteriális hatása miatt pattanások ellen is ajánlják.

Keverjünk össze 3 evőkanál mézet 1 tojásfehérjével. Ezután annyi búzalisztet adjunk hozzá, hogy kenhető krémet kapjunk.
10 percig hagyjuk fent, majd öblítsük le.

És a kedvencem:

Zöld tea tonik

A levelei állítólag különösen sok antioxidánst tartalmaz.
Ezek ártalmatlanítják a szabad gyököket, így óvják bőrünket az öregedéstől.
Hatóanyagai közvetlenül a bőrbe jutnak.
Én külön üvegcsét szereztem be, abban tartom a löttyömet.

3 evőkanál tealevelet (nem filtereset) öntsük fel fél csésze forró, de nem forrásban lévő vízzel, majd 3 perc múlva szűrjük le. Tegyük hűtőszekrénybe, majd reggel ébredés után vattapamaccsal töröljük át arcunkat, nyakunkat.

Jó self-kényeztetést:-))

Eszter

2009. július 21., kedd

Málnásmorzsa





A gyümölcsös ötletet bevallom, a Chili & Vaníliától "loptam", de ezt a morzsolt feltétet más sütihez már régóta használtam, csak dióval.
Ez most málnás verzió, isteni, de ribizlivel is próbáljátok ki, nagyon-nagyon finom! Célszerű lédúsabb gyümölcsökből készíteni, mert amúgy is totyogós lesz.
Az előkészület kb. 5 percig tart:-)).

Hozzávalók:

50 dkg gyümölcs, 4 evőkanál cukor (én barnát használok), 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 marék szeletelt mandula, csipet só


1. Mossuk meg a málnát. Tegyük egy tűzálló tál aljára, keverjük el 3 púpozott evőkanál cukorral
2. Keverjük össze a lisztet a cukorral a sóval és a mandulával, adjuk hozzá a felkockázott szobahőmérsékletű vajat. Kézzel morzsoljuk össze a tésztát
3. Szórjuk rá a morzsát a málnára, 180-200 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig süssük, míg aranybarna lesz a teteje

Mennyei desszert, főleg nyárra...

Eszter

2009. július 16., csütörtök

Tonhalkrém



Imádom a tonhalat és a kenhető mártásokat is.
Ez roppant egyszerű, én vendégvárónak szoktam összedobni....


Hozzávalók:

2 db kb. 15 dkg-os tonhalkonzerv
2 nagy evőkanál tejföl
1 camping sajt (egy kis retro:-))
1 gerezd fokhagyma
jó nagy csokor petrezselyem
kis só
ha túl folyósnak érzitek: kis túrót bele, h van otthon

Minden mehet egy tálba, botmixerrel összekeverni, ennyi.
Én szoktam hozzá kis tálkába répát, zellert, karalábét felvágni, + pirítóssal tálalni.

Ha van rá idő, fél órára érdemes hűtőbe tenni.

isteni!

jó étvágyat!

Eszter

2009. július 14., kedd

Sport szelet

Se nem egészséges, se nem tápláló, de brutálisan finom!!! Andi sóginőm csinálta a hétvégén, 5 db-ig meg sem álltam... :-) Recepet és kép innen van: http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=26727247

Hozzávalók : 50 dkg darált keksz, 4 evőkanál kakaópor, 25 dkg margarin, 20 dkg kristálycukor, 2 dl tej, rum vagy rumaroma
  1. A darál kekszet a kakaóporral összekeverjük.

  2. Ezután egy edényben a margarint, a cukorral és a tejjel összemelegítjük annyira, hogy a vaj és a cukor elolvadjon. Ezt ráöntjük a kakaóporral összekevert kekszre és hozzáadjuk a rumot vagy a rumaromát.

  3. Jól összekeverjük a masszát és egy tepsibe vagy jénaiba nyomkodjuk. Én egy 23*24 cm-es formát alakítottam ki belőle. Nem kell sem sütőpapír, se más alája, simán kijön. Betenni a hűtőbe, míg a csokimáz elkészül. Gőz felett 1 tábla tortabevonót (én jó minőségű 70%-os étcsokit használnék) 2 ek. étolajjal felolvasztani, rákenni, hűtőbe rakni és forró vízbe mártott késsel szeletelni. Aki fél a leragadástól annak azt ajánlom, hogy folpack fóliára nyomkodja rá a masszát.

Jó étvágyat!

Ányez

2009. július 13., hétfő

Sült cukkinis saláta


Imádom a cukkinit, akárcsak Gombócartúr a csokoládét, szóval minden formában jöhet:-)

Ez egy nagyon egyszerű és finom saláta, az ötletet és a képet Chili Vaníliától loptam (link a Kedvencek között).

Hozzávalók:
1-2 cukkini karikára vágva- fokhagymával grillezve, rukola, jégsaláta, szárított paradicsom (kihagyhatatlan), paradicsom, zöld olivabogyó, fetasajt, olivaolaj, petrezselyem, pirított magok (sótlan mogyórót használtam)

A hozzávalókat összevágom, összekeverem kihűlve, legvégén a sajtot teszem bele, pirítóssal tálalom.

Jó étvágyat!
Ányez

2009. július 3., péntek

Teljes kiőrlésű gyümölcsös pite


Ez az a süti, amit már minden barátnőm ismer:-)
Gyakran készítem, mert nagyon finom és mindig más gyümölcsöt használhatok (vagy vegyesen).

Hozzávalók:

50 dkg gyümölcs
3 tojás
1 pohár barna cukor
2 pohár teljes kiőrlésű rozsliszt
1 pohár tej
fél pohár olaj
fél cs. sütőpor
fahéj, dió

Összekeverem a lisztet, tojást, cukrot, tejet, olajat, sütőport egy nagy edényben botmixerrel.
Közben már elő is melegíthetem a sütőt.
Kiolajozott és kilisztezett tepsibe (a legkisebbet kell használni) öntöm a masszát, ráteszem a gyümölcsöket, megszóróm fahéjjal és dióval, és 230 fokon 30 percig sütöm.

Egyszerű, nagyszerű, isteniiiiiiiiiii!

Eszter

Csirkés-pestós farfalle


Szeretem az olyan ételeket, amikhez szinte mindig minden van a háztartásomban, nem kell külön bevásárolni.
Ez a tészta ilyen, ráadásul gyors és eddig mindig nagy sikert aratott.

Hozzávalók (4 személyre):

1 csomag farfalle
1 csirkemell
3/4 üveg pesto
1 főzőtejszín
15 dgk ricotta sajt
fokhagyma, petrezselyem
parmezán
2 dl száraz fehérbor ( a főzéshez....az evéshez kicsit több:-))

A csirkemellet apró darabkákra vágom, sózom, borsozom, fokhagymás olívaolajon megsütöm, majd félreteszem.
Felteszem a vizet a tésztához, mert a továbbiakban annyi idő sem kell a krémhez, mint a tészta kifőzéséhez.
Kevés olajon megfuttatom a főzőtejszínt a pestóval, majd hozzákeverem a ricottát.
Amikor rottyan egyet, hozzáteszem a csirkét.
Összefőzöm őket, és a kifőzött tésztára öntöm....

A tetejére parmezánt és petrezselymet szórók.

Fehérborral tálalom:-)))

Amire oda jutottam, hogy lefényképezem, már el is fogyott:-))

Jó étvágyat,
Eszter

2009. június 24., szerda

Sajttorta


Kriszta küldte a receptet (a kép illusztráció):

A tortaforma aljába ez kerül: egy csomag (250 g) Leibnitz féle vajas keksz, összetörve és elkeverve 125 g olvalsztott margarinnal, ezt belenyomkodjuk a tortaforma aljába. Ez a gyorsított verzió, de ha valakinek van bevált tészta receptje, akkor azt tegye alulra.
A torta teteje, ami maga az édes, sajtos krém:
400 g tejszines sajtkrém (bolti, dobozos, nem Mascarpone)
250 g túró
2 dl tejföl
2 ek liszt
1 vaniliás cukor
6 ek cukor
3 tojás
Kikeverve robotgéppel és ráöntjük a lenyomkodott masszára, a tortaformába. 180 fokon aranybarnára sütjük.

2009. június 23., kedd

Spenót pástétom

Egy újabb hóbortom... pástétomok! Mert olyan finom dolgokat lehet csinálni, és én magam inkább híve vagyok a magam készítette dolgoknak, mint a bolti dobozosok. Legyen az Ice tea, lekvár, vagy padlizsánkrém. Na hát így kerekedett ez a spenót pástétom is.


Hozzávalók:

spenót
túró
tejszín
fokhagyma
só, szerecsendió.

Anyu hozott a telekról biospenótot:) ez az alap! picit megfőztem, hogy ne legyen olyan erős az íze. Úgy egészben a leveleket! Aztán pici vajon 'megfuttattam'. Ehhez tettem hozzá a túrót, egy pici tejszínt, sót, szerecsendió és bizony a fokhagyma. Anélkül nem készülhet spenótos étel:) Eredetileg tésztára akartam tenni, de nem volt kedvem tésztát főzni vacsorára. Így hát rátettem kenyérre. És bizony isteni volt. Úgyhogy gyorsan elővettem a turmixgépet, és egy pici vajjal összeturmixoltam, így már kenhető. Rá a parmezán. Mennnnnnyei. És az igazi parádé: melegszendvicsnek!


Jó étvágyat!
Györesz

2009. június 17., szerda

Mamszi féle tejfölös meggyes süti

Ő Mamszi. A Zoli nagymamája. És ez a süti tőle származik, vagy talán az ő nagymamájától....Zoli annyira szerette ezt a sütit, hogy 6 éves korában a saját kézírásával vitte haza anyukájának, hogy na ilyen sütit kér! És hát bizony ez a süti nagyon finom. A gyereknapon is nagy sikert aratott, úgyhogy gondoltam megosztom Veletek. Ráadásul nagyon egyszerű is.



Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
8 ek. tejföl
1/2 kg meggy (érzés szerint, de nem szabad túl sokat, mert latyakos lesz akkor)
A tojások sárgáját először a cukorral, majd a liszttel és a tejföllel (20%-os) alaposan ki kell keverni. Majd óvatosan bele kell forgatni a keményre vert tojásfehérjét. Kivajazott-lisztezett tepsibe öntve mehet rá a kimagozott, meglisztezett meggy, (csak hogy ne áztassa el a tésztát) és már mehet is a sütőbe. Ennyi:) Úgy 150 fokon, 35-40 perc, de a lényeg, hogy szépen megbarnuljon a teteje, és ha beleszúrsz egy hústűt, akkor ne ragadjon már rá a tészta.
Ez az adag egy kistepsire való. És nem szabad csodálkozni, ha 20 perc alatt elfogy az egész. Ennek a sütinek ez a sorsa...
jó étvágyat
Györesz

Zelleres vöröslencse pástétom (szerűség)

Drága Melinda kolléganőm saját találmánya! Ipari szemét helyett (szalámi) hidegen kenyérre is kenhető, vagy melegen barna magos pirítóssal is isteni. A vöröslencse 'by the way' nagyon egészséges.

Hozzávalók: (attól függ mennyit akarsz csinálni, ez kb. 4-6 adag) 2 nagy csomag zeller zöld, 10-20 dkg bolgár juh vagy kecskesajt (fetasajt is jó lehet), 1 vagy 2 bögre vöröslencse, 1 konzerv vagy ezzel megegyező paradicsom, kis fej vöröshagyma
  1. Zeller zöldet összevágva megpárolod a hagymán, majd hozzáteszed a paradicsomot.

  2. Ha a kettő összemelegedett (nem kell neki sok), hozzáteszed a sajtot, én a bolgár kecske vagy juhsajtot szeretem (jobb, mint a tehén alapú feta).

  3. A vöröslencsét talán kétszeres (csomagoláson azt hiszem rajta van) vízben felteszed főni, úgy mint a bulgurt, vagy kölest, ha kész hozzákevered a cucchoz. Fent említett módon fogyasztható. I love it!

Jó étvágyat!

Ányez

Kalla Vendégház Sümegprágán




A Stahl magazin tavaszi/nyári számában vannak jó kis eldugott mediterrán szállodák, és magát alig hirdető de valamiért nagyon egyedi magyar vendégházak. Ez nagyon megtesztett...
Gundel néhai szakácsa nyitotta a feleségével, minden alapanyag házi, az ételek 5 csillagosak, és az ára sem vészes...

2009. június 12., péntek

Köleskőrözött

Rákattantam mostanában a gabonákra. Így pl a kölesre is (eMPetinek köszönhetően, ki pl. arról is felvilágosított, hogy ez az egyetlen gabona, melyben mind a 7 aminosav megtalálható) Lehet, hogy csak én vagyok lemaradva, és ettem eddig a jól megszokott finomságokat. Holott a gabonák is a "méltánytalanul feledésbe merült" kategóriába tartozik, annak ellenére, hogy döbbenetesen jó élettani hatásaik vannak, és nagyon jót tesznek a szervezetünknek. Az egyik kedvencem (szintén eMPeti nevéhez fűződik) a köleskőrözött.















Hozzávalók:
1 pálinkáspohárnyi köles (csak semmi grammozgatás)
2 ek tejföl,
1 kisebb fej lila vagy vöröshagyma,
metélőhagyma (vagy közkedvelt nevén schnidling)
só, őrölt köménymag, pirospaprika

A kölest általában 3-szoros vízzel írják, de a 4-szerest is elbírja. Érdemes előtte átmosni, majd a vízzel felöntve, pici sóval tűzre rakom. Fedő alatt lassú tűzön forr, és amikor már alig van rajta víz lezárom, és hagyom, hogy a maradék folyadékot is magába szívja. Amikor kihűlt, mehet rá úgy 2 ek tejföl (de ez ízlés szerint, a lényeg, hogy ne legyen túl folyós), az apróra vágott hagyma (a lilával esztétikailag is szebb) és a többi fűszer ízlés szerint. A köles erős gabona ízének egyébként a hagyma a legjobb 'ellenszere', úgyhogy azt ne sajnáljátok belőle.
Pirítóssal isteni!!

jó étvágyat,

györesz

2009. június 10., szerda

Tejszínes-mozzarellás padlizsán




Hozzávalók:
1 nagy padlizsán
1 mozzarella (én a lágyabb, vizesebbet szeretem)
3 dl főzőtejszín
2 gerezd fokhagyma
3 bazsalikom
só, bors, olivaolaj

A padlizsánt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, besózzuk, majd 10 perc múlva leitatjuk a levet róla, borsozzuk picit és elősütjük mindkét oldalán.
Egy hőálló tálba helyezzük, minden szelet tetejére mozzarella szeletet teszünk.
Az apróra vágott bazsalikomot és a karikákra vágott fokhagymát a tejszínnel együtt felforraljuk és a padlizsánra öntjük.
180 fokon 20 percig sütjük.

Ma éppen ezt csináltam ebédre magamnak (a nem profi fotókat én csináltam).
Laktató, így még maradt uzsira is:-).


Eszter

2009. június 9., kedd

Jamie szedertortája


Györesz 3x.-ik szülinapjára csináltunk a Zurammal, nagy sikere volt :-)
Részletesen az Olasz kaják könyvében is megtalálható, az alaptésztát bármivel lehet variálni, én ezt szeretem, mert a fekete szeder olyan jól mutat a mascarponén. Könnyű, friss torta, ha a tésztából többet csinálsz le is lehet fagyasztani!

Hozzávalók a tésztához:
125 g vaj, 100 g porcukor, egy csipet só, 255 g sima liszt, 1/2 citrom reszelt héja, 2 nagy tojás, 2 evőkanál hideg tej vagy víz, ráadás: vaníliarúd belseje

Hozzávalók a töltelékhez:
1 vaníliarúd (érdemes beruházni rá, mert sokkal finomabb, mint a vaníliás cukor, és állati jól néz ki a fehér krémben a fekete mag), 500 g mascarpone, 100 ml főzőtejszín, 3 evőkanál cukor, 15 evőkanál grappa (ezt kihagytam) 310 g szeder vagy bármi más, 2 evőkanál eperdszem

Tészta:
  1. 28 cm-es tortaformát ki kell vajazni. Vaj+cukor+só krémmé kavar majd összegyúr a liszttel, vanília magokkal, reszelt citrommal és a tojássárgájával (géppel vagy kézzel).

  2. Amikor durvára darált zsemlemorzsa állaga van öntsd fel a tejjel, gyengéden paskolva dolgozd golyóbissá, majd lisztezd be egy kicsit. Ne gyúrd sokáig! Folpackba és a hűtőbe be 1 órára.

  3. Vedd ki a hűtőből és nyújtsd ki, tedd bele a sütőformába. Tedd a fagyasztóba egy órára vagy tegyél rá sütőbabot, akkor nem jön fel a közepe (én betettem a fagyasztóba és mégis feljött a közepe, de úgyis jó lett).

  4. 180 fokos sütőbe 12 percig aranybarnára sütni, majd hagyni kihülni.

Krém:

  1. Mascarpone+tejszín+vaníliamag+cukor összekever, addig verni amig sima, fényes krém lesz.

  2. Kihült tortára rálapátolni, majd a szederrel díszíteni.

  3. Vízzel felmelegített eperdszemmel megkenegeted a szedrek tetjét, oszt kész is :-)

Happy birthday Györesz!

Csók, Ányez